Mostanában nem tudok írni. Az életemet inkább teljes valójában élem és nem blogolom le minden pillanatát. Akinek nem tetszik, az nyugodtan felveheti velem a kapcsolatot, szinte bárhol megtalál.

Egyébként minden a szokásos. Ugyanúgy vannak nagyon jó és nagyon szar napjaim, ugyanúgy vannak körülöttem nagyon jó emberek és eléggé szar alakok is, de erről írni sem érdemes. Maradjunk annyiban, hogy elegem lett az önző, sértődékeny hisztérikákból, akik nem tudják felfogni, hogy rajtuk kívül más is létezik, nem képesek felnőtt módjára gondolkodni, és nem lehet elmondani nekik még barátként sem a véleményemet, vagy hogy mi bánt, mert abból óvódás cirkusz van. Utálom, hogy soha senki nem látja a gerendát a saját szemében. Utálom, hogy velem bárki beszélhet úgy, mintha a seggéből rántott volna ki, és közben úgy érezheti, hogy teljesen jogos, amit csinál. Hát nem az. Végre eljutottam odáig, hogy nem azon rágódom, hogy hogyan hozzam helyre és hogyan mentsem meg az egészet, vagy hogy nekem hol kéne megváltoznom. Minek, ha a másik félnek eszébe sem jut? Túl sokszor fogtam már vissza magam és túl sokszor alkalmazkodtam másokhoz, hogy most mégegyszer belekezdjek. Lehet jönni a 'te sem vagy tökéletes' szöveggel, el lehet mondani másoknak mindennek, de aki úgy alkot véleményt, hogy az én oldalamat nem ismeri, az nem is érdekel. Csak néha reménykedem abban, hogy mások is annyit elemezgetik a saját hibáikat, tetteiket, mint én, bár ha a büszkeségük és a makacsságuk nem engedi kimondani, hogy sajnálják, akkor hiába. Már ha sajnálják egyáltalán.

Szóval ez van, most kicsit bezár a bazár. Majd valamikor jelentkezem.